RÁJÖNNI A SZENVEDÉS CÉLJÁRA
Írta: Jim Langley  -  2020. október 5.

 

Valaki egyszer így fogalmazott: „Nem is bánnám, hogy szenvedek, ha nem fájna annyira!” Ezzel mindannyian így vagyunk. Már egy ideje erős fájdalommal küszködöm, amely kisugárzik a jobb lábamba, és olykor igencsak meggyötör. Elképesztő, hogy a gerincemben található porckorongok ilyen kismértékű elvékonyodása ekkora fájdalmat is tud okozni.

A fájdalom természetesen nemcsak fizikai lehet, hanem más formában is jelentkezhet, időről időre visszatérve mindannyiunk életében. Formájától függetlenül azonban a szenvedés könnyen kétségbeeséshez és az erőtlenség érzéséhez vezethet, illetve megfoszthat minket a mindennapi élet élvezetétől.

 

Sok nő megtapasztalta már a szülés fájdalmát. Egyik barátom már nyolc térdműtéten esett át. A szenvedés jelentkezhet lelki fájdalom formájában is. A poszttraumatikus stressz szindróma (Post Traumatic Stress Disorder, azaz PTSD) a lelki fájdalom egy példája, amely jelentkezhet katonáknál, akik erőteljes traumát éltek át a harcmezőn, vagy a sürgősségi ellátásban dolgozóknál, akik első kézből tapasztalják meg az emberi szenvedés és halál fájdalmát, vagy olyan személyeknél, akik saját életükben durva bánásmódban részesültek. És ott van a szenvedés, amelyet a különféle függőségben szenvedők élnek át. A depresszió során átélt fájdalom a reménytelenség érzését kelti a depressziós személyben.

Nekünk pedig ott vannak a munkahelyünkön megtapasztalt fájdalmak: a soha meg nem valósuló céljaink és vágyaink, az elbocsátások, a sikertelen üzletek, az elvesztett ügyfelek és értékesítési szerződések, a jól megérdemeltnek gondolt előléptetések és fizetésemelések elmaradása, a pénzügyi nehézségek (akár a csőddel karöltve), vagy a lehetetlen emberekkel való munkavégzés, legyen az a munkaadónk, a főnökünk vagy akár a munkatársunk.

A fájdalmat sokféleképpen lehet kezelni. Bevehetünk rá gyógyszert. Figyelmen kívül hagyhatjuk, a szőnyeg alá söpörhetjük, és úgy tehetünk, mintha nem lenne, gyakran hosszú távon is károkat okozva ezzel. Megszállottjaivá válhatunk olyan foglalatosságoknak, amelyek segítenek ideig-óráig megfeledkezni a szenvedésről. Sajnos néha hallunk olyanokról is, akik a fájdalom elől menekülve az öngyilkosságot választják. Természetesen ezen módszerek egyike sem oldja meg igazán a szenvedés alapproblémáját. Sőt, gyakran még több fájdalmat okoznak a hozzájuk közelállóknak.

Szerencsére rájöttem arra, hogy hogyan tudom a fájdalmat oly módon kezelni, amely minden bizonnyal segíthet, függetlenül attól, hogy a szenvedés és a megpróbáltatás milyen formában jelenik meg az életünkben.

Én mindig az imádsággal és annak tudatosításával kezdem, hogy Istennek mindig célja van azzal, amin éppen átmegyek az adott élethelyzetben, még akkor is, ha Ő úgy látja jónak, hogy én ne tudjak erről a célról. Jeremiás könyvének 29, 11 versében ezt mondja az Úr: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek… békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” Még ha nem is értjük az elszenvedett fájdalmat, bízhatunk abban, hogy az Úr tökéletesen tisztában van szenvedésünkkel, és örökkévaló céljainak érdekében – és a mi javunkra – fogja felhasználni.

Tapasztalatból tudom, hogy nekem is szükségem van arra, hogy bízzak Isten irányításában és abban, hogy Ő mindig azon munkálkodik, hogy minél inkább Fia képére formáljon. A „fájdalom nélkül nincs eredmény” mondás nem szerepel ugyan a Bibliában, de nagyon sok igazság van benne. Hiszem, hogy az életünkben megtapasztalt szenvedések által sokat kaphatunk, ha hajlandóak vagyunk várni és számítani az eredményre. Ahogy Pál apostol a rómabeliekhez írt levelének 5, 34 versében írja: „De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet.”

A fájdalommal történő megbirkózásunk során hajlamosak vagyunk azt kérni, hogy múljon el a szenvedés, de ez gyakran nem következik be. Lehet, hogy hamarabb múlna a fájdalom, ha gyorsabban tanulnánk belőle. De még akkor is, amikor tartósan megmarad a szenvedés, ugyanolyan bizonyosságunk lehet, mint Pál apostolnak, aki így írt: „Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (Pál második levele a korinthusbeliekhez 12, 8-9). Ezzel a tudattal így imádkozhatunk: „Uram, alázattal elfogadom, hogy elég nekem, Jézus Krisztus követőjének, a Te kegyelmed.”

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheti el:

Előző Monday Mannák