EGY LECKE A MÚLTBÓL
Írta: Szalai Zsolt  -  2021. január 11.

Amikor belekerülünk egy számunkra szokatlan és nagy kihívásokkal teli helyzetbe, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ilyen még mással soha nem történt meg. Ebben sok igazság lehet, hiszen a jelenlegi járványhelyzet is olyan, ami számos sajátos jellemzőt hordoz, amit sem mi, sem számos előttünk járó nemzedék nem tapasztalhatott meg. Mégis, lehet, hogy erre a helyzetre is igaz az a mondás: Ez annyira újszerű, hogy csak a legidősebbek emlékeznek rá.

Tavasszal, amikor a járvány pár hónap alatt globális méreteket öltött és a lezárások miatt komoly gazdasági összeomlás is fenyegetett, egy nemzetközi keresztény egyetem néhány oktatójával beszélgettem – természetesen online. A téma a kialakult helyzet és az egyes országokban megtapasztalt történések volt. Amikor a zimbabwei kollégára került a sor, ő lakonikusan csak ennyit mondott: Mi húsz éve ebben élünk – járványok és komoly gazdasági problémák. Majd hozzátette: De Isten mindig megtartott bennünket.

A reformáció hajnalán, 1527-ben Wittenbergben pestis járvány pusztított. Ennek kapcsán maradt fent egy idézet Luther Mártontól arról, hogy vezetőként ő milyen magatartást tartott fontosnak. Úgy gondolom, hogy ez a néhány nagyon valós és praktikus gondolat számunkra is tanulságos lehet a jelenlegi helyzethez való hozzáálláshoz. Lássuk először Luther gondolatait:

"Imádkozni fogok Istenhez, hogy kegyesen őrizzen meg és védjen meg minket. Magam pedig fertőtlenítek, segítek frissen tartani a levegőt, gyógyszert beadni, és azt magam is beszedem. Elkerülöm a helyeket és az embereket, amikor nem szükséges a jelenlétem, nehogy engem megfertőzzön, majd másokat is megfertőzzön a hanyagságom, ami esetleg halálukhoz vezet. Ha Isten el akar vinni, tudja hol talál meg. Addig is azt teszem, amit elvár tőlem, és nem leszek felelős a saját halálomért vagy mások haláláért. De ha a szomszédomnak szüksége van rám, nem kerülöm, hanem bátran megyek hozzá. Az istenfélő hit tehát nem tapintatlan, nem vakmerő, és nem is teszi próbára Istent!”

 

Luther a legfontosabbal kezdi, az imádsággal. Bizton gondolom, hogy ebben a bölcsességben tudott támaszkodni a hitvalló ősökhöz és bibliai példákhoz. Nehémiás egész küldetését négy hónapi kitartó imádsággal kezdte, Dániel „nyilvánosan” imádkozott az Úrhoz, amikor az nem volt szabad, és Pál apostol leveleiből is kiderül folyamatos imádsága és hálaadása. Vajon mi, keresztény vezetők értjük-e, tudjuk-e és gyakoroljuk-e az imádságot, mint Istentől kapott kifogyhatatlan erőforrást?

Szembetűnő az is, hogy a szabályok felelős betartására buzdít Luther. Nem vonja kétségbe a szükséges intézkedéseket, él kora orvostudománya vívmányaival és betartja a valószínűleg abban a korban is korlátozásként megélt szabályokat. Teszi mindezt azért, mert felelősséget érez embertársai és saját maga iránt. Számomra különösen szíven ütő ez a mondata: „Ha Isten el akar vinni, tudja hol talál meg.” Nem keresi felelőtlenül a veszélyt, de elfogadja Isten akaratát mindenben.

Megjelenik Luther gondolataiban nagyon erősen a szeretet is. Bár óvatos, betartja a szabályokat, de ha szükség van rá, akkor bátran megy. Nem vakmerőségből, vagy Isten kísértésből, hanem szeretetből, abból a szeretetből, amit mindannyian kaptunk Jézus Krisztusban. Egy konferencián hallottam egy előadótól egy nagyon találó megjegyzést: Ott vagyok legnagyobb biztonságban, ahova Isten hív engem. Ha ez az oroszlánverem, akkor ott, ha az ellenségeim keze, akkor ott, és ha egy fertőző beteg embertársam ágya, akkor ott. Talán ez Luther gondolatainak legerősebb üzenete, mely nagyon erős összhangot mutat Jézus szavaival: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.” (Máté evangéliuma 16,25)

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheti el:

Előző Monday Mannák