A SZOLGÁLAT MINT VEZETÉS 1
Írta: Tomka János  -  2021. július 19.

Miért e szokatlan cím? A Pünkösdi Teológiai Főiskola április 22-i a Vezetés keresztény gyakorlata (https://www.youtube.com/watch?v=Ty8fdfcOxpU) című konferenciájának fő előadója, Volker Kessler A Biblia négy vezetési alapelvéről beszélt (Kessler, V.: A Biblia négy vezetési alapelve, Harmat Kiadó, 2016). Az első alapelv: a vezetés mint szolgálat. Fordítsuk meg a „Mit tehet egy vezető a munkatársaiért” kérdést. Mai témánk: mint tehetnek az alárendeltek, a kisemberek, a névtelenek a vezetőkért - és így a vezetés minőségének javításáért?

Most nem a beosztottak klasszikus feladatairól írok, hanem két példát arról, hogy milyen esetekben lépheti túl a munkaköri leírásában foglaltakat. Meglehetősen nagy alázatra lenne szükségük a felső vezetőknek annak belátásához, hogy képtelenek elboldogulni bizonyos kihívásaikkal a legalacsonyabb beosztású munkatársaik nélkül.

A vezető egyik nagy kérdése: hogyan találjam meg a szervezet útvesztőiben azt az embert, akitől egy adott helyzetben releváns információhoz juthatok? A Királyok második könyve 5. fejezete a szír hadsereg bélpoklos főparancsnokának csodálatos meggyógyulásáról szól. Viszonylag ismert történetről van szó, de keveset foglalkozunk a névtelen kulcsszereplőivel. A roppant izgalmas történetünk bevezetése: „Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából.”

A Szíriába hurcolt névtelen rabszolgalánynak meg lett volna minden oka arra, hogy hallgasson szeretett hazája prófétájáról, aki meggyógyíthatná az ellenséges ország hadvezérét…

HELYZETFÜGGŐ VEZETÉS
Írta: Szalai Zsolt  -2021. július 12.

Ken Blanchard és szerzőtársai egyik könyvük (Leadership and the One Minute Manager ) központi gondolata a helyzetfüggő vezetés. Konkrét esetek bemutatásával arra hívják fel a figyelmet, hogy a vezetőnek nem szabad minden helyzetben és legfőképpen minden munkatárssal ugyanolyan vezetési stílust alkalmazni. Talán a vezető egyik legfontosabb feladata és tehetsége, hogy megértse és tudatosan alkalmazza a különböző helyzetekhez és munkatársakhoz legjobban illő vezetés stílust és módszert.

Stratégiai kérdéseket nem lehet elhamarkodottan eldönteni, jó, ha tudatos a szervezeten belüli kommunikáció és minél több munkatárs részt vesz a folyamatban. Ennek révén elérhető, hogy a szervezet működése szempontjából fontos külső és belső információk rendelkezésre álljanak és a tervek megalapozottak legyenek. Ugyanakkor egy veszélyhelyzetben a vezetőnek fel kell vállalnia a döntéshozatalt és az iránymutatást, legtöbbször nincsen idő széleskörű egyeztetésekre és alternatívák felvázolására. Ilyen helyzetekben méretik meg a szervezeten belüli bizalom szintje is, mennyire állnak a vezető mögé a munkatársak és támogatják őt a sürgős döntésekben.

A munkatársakat sem lehet egyforma módon és stílusban vezetni. Egy tapasztalt, nagyfokú önállósággal dolgozó kollégát frusztrálhat egy mindenbe beleszóló és irányító vezető, míg egy kevesebb tapasztalattal rendelkező munkatárs éppen a rendszeres iránymutatás és konzultáció hiánya miatt érezheti magát elveszettnek és főkép vezetőjétől elhagyottnak. Leírva egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban nagyon nehéz ezt megvalósítani, mert vezetőként – ha nem vagyunk eléggé tudatosak ezen a területen – könnyen visszaeshetünk alap működési módunkba: legyen az a mikró menedzseléshez, vagy inkább a delegáló/magára hagyó stílushoz közelebb. Fontos, hogy szánjunk időt arra, hogy megismerjük kollégáinkat ebből a szempontból is, sőt adjunk nekik lehetőséget az őszinte visszajelzésre ezen a területen is.

MIÉRT VAGYUNK SOKAN TELE FÉLELEMMEL?
Írta: Ken Korkow  -  2021. június 28.

 

Sokunk számára az elmúlt 18 hónapban – vagy akár még hosszabb ideje – a félelem mindennapi társunkká szegődött. Ezt nagyrészben az életünkben eddig példa nélküli járvány okozta, mely a fájdalom és a halál sötét árnyékát vetette társadalmunkra és a világra. A COVID-19 következményei és a bevezetett korlátozások sokszor nagyon nyugtalanító, sőt félelmet kiváltó módon befolyásolták mindennapjainkat, valamint vállalkozásainkat. Sokan munkanélküliek lettek. A vállalkozók egy részének be kellett teljesen zárniuk, vagy legalábbis drasztikusan csökkenteniük a szolgáltatásaikat. A jövőt pedig még mindig bizonytlanság lengi körül.

Mindezeken felül a médiából is csak a rossz híreket hallottuk, félelem áradt a híreken keresztül reggel, délben és este. Nem csoda, hogy sokan rosszul éreztük magunkat, még akkor is, ha nem fertőzödtünk meg a vírussal. Ez nem egészséges életvitel így.

Mi erre a gyógymód? Mi gyógyítja a félelem járványát, amely sok esetben rosszabb volt a vírusnál? Rájöttem mennyire fontos, hogy minden napot úgy kezdjek, hogy Isten jóságára, bizonyosságára és megingathatatlan ígéreteire összpontosítsak – Istenre, aki mindig ugyanaz, sosem változik. Íme néhány példa a biztosítékokból:

Bármilyen válságban is legyünk, Isten mindig velünk van. Amikor egyedül érezzük magunkat, sőt elhagyottnak, ígérete szerint akkor is mindig mellettünk áll, vezet minket végig, bármilyen vészes és kétségbeesett körülmények vesznek körül. „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened vonul majd veled, nem hagy cserben téged, és nem hagy el.” (Mózes ötödik könyve 31, 6)

RAKJAK-E IZZÓ PARAZSAT ELLENSÉGEIM FEJÉRE?
Írta: Pulay Gyula  -  2021. július 5.

Az ellenségszeretet Jézus tanításának egyik legújszerűbb üzenete. Ezt hangsúlyozza Pál apostol is a rómaiakhoz írt levele 12. fejezetének 20. versében: „Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni.” Majd így folytatja: „Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.”

Első olvasásra sokan döbbenten így kiáltanak fel: „Ez aztán ellenségszeretet!” Pál apostol ezt a mondatot az Ószövetségből, a Példabeszédek könyvéből (25, 21-22) idézi, amelynek bölcsmondásait időszámításunk előtt több mint 600 évvel foglalták írásba.

Az ez idő tájt élő emberek jól ismerték az „izzó parazsat rak a fejére” kifejezést. Akkor ugyanis még nagy kihívást jelentő feladat volt a tűzgyújtás. Ezért sütés után a tűzhelyen őrizték a fellobbantható parazsat, hogy az újabb sütéshez megint legyen tüzük. (Ennek még ezer évvel később is meglévő fontosságát jól mutatja, hogy Szent István királyunk megengedte, hogy családonként egy ember ne menjen vasárnapi istentiszteletre, hanem otthon maradjon őrizni a tüzet.) Ha a parázs kialudt, akkor a sütéshez, főzéshez nem tudtak tüzet gyújtani, ezért a szomszédokhoz kellett átmenni felizzítható parázsért. Egy fémből készült tálkát vittek magukkal, és a szomszéd erre a tálkára rakta rá az izzó parazsakat. Csakhogy a tálka útközben felmelegedett, kézben nem lehetett hazavinni. Ezért a parazsat vivő a fejére csavart egy vastag szövetből készült fészekszerű hordozót, ebbe illesztették bele a fémtálcát, és a fejen hordott tálcába tette be a szomszéd saját – a nagy értéknek számító – izzó parazsait. Következésképpen az „izzó parazsat rak a fejére” kifejezés nem fájdalomokozásra utal, hanem egy nagyon mélyértelmű hasonlat.

KI AZ ELŐBBRE VALÓ – A VEZETŐ VAGY A KÖVETŐ?
Írta: Robert J. Tamasy  -  2021. június 21.

Nézőpont. Óriási különbség van abban, hogy milyen módokon viszonyulunk az élethez. Ha optimisták vagyunk, akkor a nehéz körülmények között is megtalálhatjuk a pozitívumokat. Azonban ha a pesszimista nézőpontot választjuk, akkor még a jó történések is cninizmussal és szorongással lehetnek teli. Olyan ez, mint az az ember, aki egyik reggel felébredt és azt gondolta: „Nos, eddig ma minden rendben ment. De még nem keltem ki az ágyból.”

Vezetői szempontból a nézőpontunk befolyásolja azt is, hogyan viszonyulunk a felelősséghez a mindennapokban. Ha a vezetők „főnöknek” tekintik magukat, akinek mindenki köteles beszámolni, befolyásolhatja a szervezet termelékenységét, morálját, a tiszteletet, sőt az alkalmazottak megtartásának a képességét is. Ugyanakkor sok más szemszög és megközelítés is a vezetők rendelkezésére áll.

Max De Pree, az elismert üzletember és több vezetésről szóló könyv szerzője ezt mondta: „Hogyan látja vezetőként önmagát? Tudja, a követők szemszögéből nézve létfontosságú, hogy a vezetőnek a valósághoz hű önfelfogása legyen. A vezetők a követőikhez tartoznak. Egy igazgatónak az alkalmazottakra úgy kell hivatkoznia, hogy azok az emberek, akiket szolgálok. Milyen más valóság ez! És milyen más hatása van a követőkre.”