A KERESZTÉNY VEZETŐI ETIKA ALAPJA A LÁBMOSÁS
Írta: Pulay Gyula  -  2022. április 25.

„Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!” (Márk evangéliuma 10, 43-44) Az idézett szövegben Jézus a második esetre egy olyan arámi szót használhatott, amely az alantasabb tevékenységet végző szolgák megnevezése volt. A különbségtétel mélyebb értelmét az világítja meg, amikor Jézus megmossa apostolai lábát, azaz egy olyan tevékenységet végez, ami a gazdagabb házakban a rabszolgáknak volt a feladata. A lábmosás végeztével Jézus megfogalmazza a vezetői szerepre elhívott apostoloknak címzett üzenetét: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. (János evangéliuma 13, 13-16)

A történetet a személyes résztvevő, János apostol foglalta írásba, mintegy hat évtizeddel annak megtörténte után. Még ekkor is olyan újszerű és megdöbbentő erejű volt ez az üzenet, hogy alátámasztására János evangélista a nyomatékosítás több eszközét is bevetette. Jézus kétszer is felszólítja az apostolokat, hogy egymás lábának mosásával kövessék az ő példáját. Magát kétszer is Úrnak és Mesternek nevezi, holott korábban éppen kifogásolta a Mester megszólítást. A „bizony, bizony” szóismétléses kifejezés is a mondanivaló igazságtartalmának erős hangsúlyozását szolgálja.

Mi ebben az üzenetben a megdöbbentően új?

Az, hogy a Mester és az Úr – ebben a minőségében – a munkatársai részére a legalantasabb szolgai munkák egyikét végzi el, és kijelenti, hogy aki mester és úr, azaz vezető szeretne lenni, vagy erre kap meghívást, annak ugyanezt kell tennie. Itt nincs kecmec, ezt nem lehet félremagyarázni. Ott a személyes példa, és a nyomatékosított felszólítás ennek követésére.

A keresztény vezetői etika kiinduló pontja és alapja a lábmosás, amelyre a „szolgáló vezetés” modellje épül. A szolgáló vezetés egyáltalán nem jelenti azt, hogy a vezető átengedi az irányítást a beosztottaknak, és az ő akaratuknak engedve szolgál nekik. Egyetlen apostol sem várta el Jézustól, hogy megmossa a lábát, azaz Jézus nem az ő nyomásuknak engedve mosta meg a lábukat, hanem azért, hogy alkalmassá tegye őket küldetésük teljesítésére.

Mi a szolgáló vezetés lényege? Az, hogy a vezető végső soron nem a beosztottjainak szolgál, hanem annak a közös küldetésnek a szolgálatát végzi, amelyet neki és az általa vezetett közösségnek meg kell valósítania. A lábmosás is annak az eszköze, hogy Jézus alkalmassá tegye az apostolokat, hogy vele közösségben teljesítsék az általa megfogalmazott küldetést. A „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél.” mondat azt erősíti, hogy az apostoloknak Jézus vezetésével az Atyától kapott küldetést kell teljesíteniük.

A vezető feladata, hogy saját, és az általa vezetettek tevékenysége révén töltse be azt a küldetést, amellyel vezetőként megbízták. Egyáltalán nem mindegy, hogy a kitűzött célt a vezető milyen eszközökkel éri el. A szolgáló vezetés modelljének harmóniáját éppen az adja, hogy a szolgálat egyaránt cél és eszköz. A vezető a munkatársainak nyújtott szolgálat által teszi őket alkalmassá közös küldetésük szolgálatára.

 

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el:

Előző Monday Mannák