BÁTORSÁGRA LELNI AZ ELBÁTORTALANÍTÓ IDŐKBEN
Írta: Rick Boxx  -  2024. március 4.

Természetemnél fogva optimista vagyok, ezért nagy bajnak kell történie ahhoz, hogy csüggedni kezdjek. Általában a sötét időszakokban is találok valami jót. Nemrégiben azonban volt egy olyan hetem, amikor az optimizmusom nem tudott urrá lenni az előttem álló ijesztő kihívásokon.

A közelgő rendezvényünk kezdett nyomasztóvá válni, egyik probléma jött a másik után. Regisztrációs és kommunikációs hibákkal találkoztunk, illetve további ügyfélproblémákat is gyorsan meg kellett oldanunk ahhoz, hogy sikeres konferenciát szervezzünk.

A csüggedésem egyre fokozódott, és nem tudtam, hogy milyen megoldásokat találhatnánk az előttünk álló nehézségekre, de egy dolgot tudtam: magányra volt szükségem. Elhatároztam, hogy egy időre elvonulok az autómba.

Miközben a kocsimban ültem, imádkoztam és buzgón kértem Istentől útmutatást és bölcsességet. Kétségbeesetten kerestem a válaszokat, és a csüggedésem ellenére biztos voltam benne, hogy az Úr megadja a szükséges válaszokat. A személyes elmélkedés e pillanatai eszembe juttatták a Biblia Újszövetségének egy szakaszát, amely így szól: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (Jakab levele 1, 2-3)

Nem az öröm volt az az érzés, amit éreztem, de az, hogy megálltam, hogy emlékezzek erre az ígéretre és elfogadjam azt, drámaian befolyásolta a hozzáállásomat, valamint azt a megközelítést, ahogyan a látszólag leküzdhetetlennek tűnő problémákat kezeltem. A csüggedésem enyhült, amikor rájöttem, hogy Istennek célja van mindezen kihívások mögött. Ezzel az új békességérzettel - én és a velem együtt dolgozók - képesek voltunk új szemmel nézni a problémákat, amelyekkel foglalkoztunk, és kielégítő megoldásokat találni. Isten Igéje bátorított engem a nagy csüggedés idején. Ugyanezt megteheti bárkivel is.

A Bibliának sok mondanivalója van a nehézségek és a csüggedés idejéről. Íme, csak néhány egyszerű, de egyértelmű biztosíték, amelyet a Szentírásban találunk:

Bízzunk abban, hogy Isten tudja, mit tesz. Nagyobb problémák idején talán nehezen hisszük el, hogy Isten tisztában van azzal, hogy mivel állunk szemben. A Biblia azonban biztosít bennünket arról, hogy Ő tudja és érti. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás próféta könyve 29, 11)

Bízzunk Isten irányításában. A hit útján való járás egyik csodálatos velejárója az a bizonyosság, hogy amikor rossz döntéseket hoztunk vagy letértünk az útról, Isten képes arra, hogy újrairányítson minket. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek könyve 3, 5-6)

Bízzunk Isten bölcsességében. Amikor Istent és az Ő bölcsességét keressük, Ő sokféleképpen tud és fog gondoskodni rólunk. A kulcs nemcsak az, hogy kérjünk, hanem az is, hogy bízzunk abban, hogy Ő megadja, amire szükségünk van, és amikor szükségünk van rá. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.” (Jakab levele 1, 5-6)

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el:

Előző Monday Mannák