A JÓ VEZETŐ AZ, AKI REMÉNYSÉGET TEREMT
Írta: Pulay Gyula 2025. március 03.
A címet Jean Vanier „A közösség” című könyvének egy mondata ihlette. A „Bárka közösség” alapítója és vezetője így fogalmaz: „A jó felelős az, aki bizalmat és reménységet teremt”. Vanier a vezetőt felelősnek nevezi, arra utalva, hogy mindenkinek van vezetői feladata, akire valami szolgálatot rábíztak, és aki ezután felelős szolgálatával a közösséget gazdagítja. Vanier vezetői tapasztalatain alapuló meglátásától indíttatva gondolkozzunk el azon, hogy szolgálataink teljesítése, különösen vezetői tevékenységünk során sugárzunk-e reményt munkatársaink felé. Külön aktualitást ad önvizsgálatunknak, hogy a Katolikus Egyház 2025-öt a remény éveként ünnepli.
Induljunk ki Péter apostol első levelének üzenetéből: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak”. (Péter első levele 3, 15-16)
Az apostol itt nem arra szólít fel, hogy a háztetőkről hirdessük hitünket, hanem két élettapasztalatból indul ki. Az egyik, hogy akinek élő, az életvitelében megmutatkozó reménysége van, azt előbb-utóbb megfogják szólítani a fásultak, a kiábrándultak, mert nem értik, miben lehet a - mindenkori - mai világban reménykedni. A másik, hogy ez a megszólítás gyakran nem az áhítatos csodálatból ered, hanem abból, hogy a Jézus tanítását követő emberek élete a többi ember számára a saját életmódjukat megkérdőjelező, botrányos viselkedés. A rákérdezés ezért gyakran támadó formát ölt: Hogy lehetsz ilyen
- felelőtlen, hogy a mai világban több gyereket vállalsz?
- bamba, hogy a busás haszonnal járó, de tisztességtelen üzleti ajánlatot visszautasítod?
- tutyimutyi, hogy a hibázó beosztottad nem rúgod ki azonnal, hanem megbocsátasz neki?
- ostoba, hogy az információid megosztod, és nem manipulációra használod fel?
- naiv, hogy bizalmat szavazol az alárendeltednek?
Még hosszan folytathatnánk az értetlenkedő, már-már ellenséges kérdések felsorolását. Az apostol arra figyelmeztet, hogy nem szabad visszatámadnunk, mivel ezekben a kérdésekben benne lapul az egzisztenciális kíváncsiság: miben reménykedsz? Kínálkozik az alkalom tanúságot tenni arról, hogy nem miben, hanem kiben reménykedünk, reménységünk alapja Jézus Krisztus. Ő sok csodát is tett, de mi nem abban reménykedünk, hogy varázsütésre jobb lesz a Világ, hanem abban, hogy őt követve jó dolgokat vihetünk végbe (vezetőként is).
Idekívánkozik a csodálatos halfogás története (János evangéliuma 21, 4-7). Az apostolok egy csoportja kiment a Tibériás tavára halászni, de egész éjszaka semmit sem fogtak. Hajnalban a parton álló Jézus azt javasolja nekik, hogy vessék ki a hálót a bárka jobb oldalán. Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. A mi életünk „csodálatos halfogásai” általában nem ilyen rendkívüliek. Vezetői tevékenységünk eredménytelenségét gyakran megtapasztaljuk. Ha ilyenkor Jézushoz fordulunk és tanácsára újra kivetjük a hálót, akkor jobbára csak egy-két hal ficánkol a hálóban, de az éppen elegendő a tovább éléshez, a továbblépéshez a megoldhatatlannak tűnő probléma feldolgozásában. Előfordul, hogy semmi sincs a hálónkban, az életszemléletünk mégis megváltozik attól, hogy a bárka jobb oldalán dobtuk ki a hálót, például küldetést kapunk egy új szolgálatra. Ezeknek a „csodálatos halfogásainknak” a tapasztalatait célszerű megosztani azokkal, akik reménységünk alapja felől érdeklődnek.
Vanier erről így vall: „Aki megkapja a tekintély ajándékát, az biztos lehet, hogy Istentől a világosságot, az erőt és a szükséges eszközöket is megkapja, amelyekkel feladatát betöltheti. … Szilárdan hiszek az állapotbeli kegyelemben, Isten mindig segítségére siet annak, aki tekintélyt gyakorol, ha az illető alázatos marad és azon igyekszik, hogy igazságban szolgáljon.”