A MAGAD DOLGÁVAL TÖRÖDSZ?
Írta: Robert J. Tamasy - 2020. november 16.
Amikor azt mondjuk valakinek, hogy „törődjön a maga dolgával”, általában azt értjük ezalatt, hogy ne avatkozzon bele mások dolgába. Üzleti és szakmai téren az élet azonban gyakran magányos, elszigetelt egyéni küzdelmekből áll. Ez különösen igaz a vállalkozókra és a felsővezetőkre, de – függetlenül a szervezeti hierarchiában elfoglalt helyünktől – vonatkozhat akár mindannyiunkra is.
Amikor magabiztosak vagyunk, könnyű azt választani, hogy csak a magunk dolgaival foglalkozunk, anélkül, hogy másokat is bevonnánk a döntéshozatalba vagy a probléma megoldásába. „Egyedül is meg tudom oldani”. „A magam erejéből végzem el, nem kell mások segítsége”.
Lehet, hogy néha így érzünk és gondolkodunk, de érdemes fontolóra vennünk az intést: „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” (Példabeszédek könyve 16, 18). Ezzel szemben ezt is olvassuk: „Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.” (Példabeszédek könyve 18, 12).
Megszámlálhatatlan alkalommal vettem úgy részt egy újság vagy magazin kiadásában, hogy szembesültem annak a közmondásnak az igazságával, hogy „az egész több mint a részek összessége”.