Heti Mannák

EGY KANYARGÓS SZAKMAI KARRIERÚT KÖVETÉSE
Írta: Rick Boxx  -  2024. november 4.

Volt idő, amikor ha valaki kapott egy állást, évtizedekig ugyanabban a munkakörben maradt. Ez a munkahely szó szerint egy életre szólt. Ma azonban ez ritkán van így. Többnyire az már a múlté, amikor ugyanattól a vállalattól aranyórával és busás nyugdíjjal vonulnak nyugdíjba.

Én soha nem fészkeltem be magam egy adott vállalkozásba vagy szervezetbe. A karrieremnek számos megállója volt útközben. Amikor visszatekintek erre az útra, a felszínen úgy tűnik, hogy kanyargós és összefüggéstelen. A valóságban viszont olyan, mint egy faliszőnyeg - a hátulja kaotikus, de a másik oldalán egy elegáns minta vagy kép látható. Utólag felismerhetem Isten mennyei célját és irányítását.

Munkatörténetem egy kanyargó folyóhoz hasonlít, amely a könyvvizsgálótól az autókölcsönző vállalkozáson át a banki tevékenységig, majd a tanácsadásig, végül pedig a nonprofit szolgálatig vezetett. Ez a sokféleség furcsának tűnhet, de Istennek terve volt. Ma, változatos munkásságom miatt, az a kiváltságom, hogy elsősorban kisvállalkozókat szolgálhatok és segíthetek.

Kanyargós utamon keresztül Isten olyan tapasztalatokat és meglátásokat adott nekem, amelyeket soha nem szerezhettem volna meg, ha ugyanabban az iparágban vagy egyetlen vállalatnál maradok alkalmazásban. Megértem a számviteli és pénzügyi menedzsment küzdelmeit; a legrosszabb gazdasági helyzetben indítottam vállalkozást; és megtanultam, hogyan vezessek és fejlesszek kisvállalkozásokat Isten szerinti módon, a Szentírásból vett elveket követve.

A Biblia azt mondja nekünk, hogy Isten jellemzően így működik. „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” (A példabeszédek könyve 16, 9) Azt hihetjük, hogy mindent kitaláltunk, és hogy mi irányítjuk a jövőnket, de az Úr hűségesen hangszereli a részleteket a színfalak mögött, hogy beteljesítse céljait. Ahogy egy másik igeszakasz mondja: „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg.” (A példabeszédek könyve 19, 21)

A KIS KUDARCOK ELENGEDÉSE
Írta: Jay Emory  -  2024. október 28.

Nemrégiben találkoztam egy nagyon érdekes idézettel John Maxwell neves vezetési tanácsadótól. Jó emlékeztetőül szolgált számomra, talán másnak is az. Azt írta:
„A kis előrelépés jobb, mint a semminemű előrelépés. A siker sok kis lépéssel kezdődik. Ha egy kis lépésben megbotlasz, az aligha számít. Ne készíts ajándékcsomagolást a hulladéknak. Engedd el a kis kudarcokat.”

Ha van egy lecke, amit a feleségem megtanult (velem együtt) a házasságunkban, az ez: „Engedd el a kis kudarcokat.”

Nemrég ünnepeltük a házassági évfordulónkat, és a hozzám közel állók tudják, hogy az évek során sokszor kellett bocsánatot kérnem a feleségemtől. Sok apró kudarcomat kellett elengednie!

Kérem, ne értsenek félre - az életünk nem volt tele kudarcokkal. (Szerintem nagyszerű férj vagyok.) Mérhetetlenül áldottak vagyunk, az együtt töltött 33 évünk jó bizonyíték erre. De mint mindenki másnak, akár házas, akár egyedülálló, nekünk is meg kell küzdenünk azokkal az emberekkel, akikkel nap mint nap találkozunk - munkatársakkal, ügyfelekkel, barátokkal és házastársunkkal, akik időnként olyan dolgokat tesznek vagy mondanak, amelyek elmaradnak az elvárásoktól. Néha a szavaik és tetteik - csakúgy, mint a sajátjaink - egyenesen kiábrándítóak.

A kulcs, ahogy Maxwell mondta, az, hogy folyamatosan és kitartóan haladjunk előre, még akkor is, ha apró kudarcokat tapasztalunk. Aztán mire észbe kapunk, ahogy a mi házasságunkban is történt, már 33 csodálatos év telt el! Ugyanez igaz lehet egy sikeres munkahelyi karrier kovácsolásában is.

Az apró kudarcok elengedése nemcsak az elmét érinti. A nyelvet is bevonja. Hányszor hallott az évek során prédikációkat a templomban, vagy vett részt beszélgetésekben a kimondott szavaink erejéről és veszélyeiről? A „nyelv megszelídítésének” fontosságával Jakab apostol foglalkozik. Miután megállapítja, hogy „Mert sokat vétkezünk mindnyájan” (Jakab levele 3, 2), a szakasz elmagyarázza, hogy ahogyan a lovat a szájában lévő kis zabolával irányítják, és egy kis kormánylapát irányítja a hajót, úgy a nyelv is hatalmas befolyással bírhat jóra - vagy rosszra:

VÁLTOZÓ MUNKAERŐ MELLETT ÁLLANDÓVÁ TENNI A KULTÚRÁT
Írta: John Johnson  -  2024. október 14.

A globális piac olyan gyorsan változó munkaerő-környezettel néz szembe, amelyre talán még nem volt példa. Az amerikai munkaügyi minisztérium például azt állítja, hogy az amerikaiak átlagosan 5-7 alkalommal váltanak munkahelyet életük során. Jelenleg a munkaerő 30 százaléka 12 havonta vált.

Egy másik tényező, legalábbis a nyugati világban, az, amit egyes szakértők „csökkentett munkaerő-részvételnek” neveznek. Ez a küszöbön álló, hatalmas, meg nem szerzett, örökölt vagyonátadásra utal, amely sok ember számára csökkentheti a munkavállalás szükségességét vagy ösztönzését. A szülőktől örökölt pénz és egyéb erőforrások révén az egyének lemondhatnak a munkába járás mindennapi valóságáról, legalábbis a hagyományos értelemben vett munkáról.

Ez stratégiai kérdést vet fel: Hogyan sikerülhet a vállalkozásoknak és szervezeteknek a várható munkateljesítményt állandóvá tenniük, amikor a munkaerő változó? Ez sok munkakörnyezet számára új probléma, de nem ismeretlen. Például az egyetemi sportedzőknek sikerül fenntartaniuk a győztes kultúrát annak ellenére, hogy a legtapasztaltabb játékosaik 25 százalékát (vagy még többet) minden évben újoncokkal kell lecserélniük! Ha ez nem sikerül nekik, az edzőket elbocsátják, és valaki más veszi át ezt a kihívást.

Az amerikai tengerészgyalogság változatlan kultúrája így fogalmazható meg: „Találd meg az akaraterőt, amiről sosem tudtad, hogy megvan, az erőt, amiről sosem tudtad, hogy szükséged van rá, a kötelékeket, amelyek sosem szakadnak meg, az életre szóló vágyat, hogy egy önmagadnál sokkal nagyobb célt szolgálj”. Az amerikai hadsereg ezen ágának ez hosszú évek óta sikerül - méghozzá nagyrészt tizenéves munkaerővel.

A KIVÁLÓSÁGRA VALÓ SZAKADATLAN TÖREKVÉS
Írta: Robert J. Tamasy  -  2024. október 21.

Ön adja vagy kapja munkahelyén a teljesítményértékelést? Vagy más munkahelyen kapott már ilyen értékelést? Képzelje el, ha az ön felettese egy ilyen megbeszélés során olyan kifejezéseket használ, mint „közepes”, „megfelelő”, „olyan-amilyen”, vagy épp „elegendő”. Hogy érezné magát?

A legjobb esetben valószínűleg rájönne, hogy a remélt előléptetésre sokáig kell még várnia, vagy hogy a munkája értékelése alapján nem számíthat jelentős bónuszra. A legrosszabb esetben talán bölcs dolog lenne más munka után nézni - minél hamarabb, annál jobb.

A nemrégiben lezajlott nyári olimpiai játékokat figyelve, ahol több mint 100 különböző ország több ezer sportolója versenyzett, nyilvánvaló volt, hogy a középszerűség és az éppen elégséges teljesítmény nem tartozik a gondolkodásmódjukba. Bár a legtöbb sportoló tudta, hogy nem arany-, ezüst- vagy bronzéremmel térhet haza, mégis mindent meg akartak tenni, hogy dicsőséget szerezzenek nemzetüknek.

Ha egy kifejezéssel lehetne jellemezni ezeket a keményen dolgozó, elszánt olimpikonokat, akkor az a „kiválóságra való törekvés”. Akár a pontosságra törekedtek a műugró deszkákon, akár bonyolult és igényes gyakorlatokat mutattak be a tornában, akár a leggyorsabbat akarták futni a futóversenyen, akár a vizet kavargatták az úszóversenyeken, vagy elképesztő erő- és ügyességi mutatványokat mutattak be a pályán, nyilvánvaló volt, hogy a versenyzők számtalan órát fektettek a felkészülésbe. Megértették, hogy nem jó a világszínpadon szerepelni és lejáratni magukat.

A SZAKMAI ÉS LELKI ELHÍVÁS ÚJRAÉRTELMEZÉSE
Írta: Rick Boxx  -  2024. október 7.

Munkánkat és karrierünket gyakran nevezzük foglalkozásnak, bár a latin eredetű szó (vocare - hívni) sokkal többre utal annál, mint hogy csak a munkánk konkrét fajtáit leírja. A legtisztább értelemben a „hivatás” magában foglalja a cél és a küldetés érzését.

Sokan a lelki hivatásról alkotott elképzelésüket olyan személyekre korlátozzák, mnt a lelkészek, papok, apácák, rabbik és misszionáriusok - lényegében hivatásos lelki emberek. Az évek során azonban azt tapasztaltam, hogy ez a „hivatás” téves értelmezése, amely mára kiszélesedett, és kiterjedt azokra is, akik az időnk nagy részét a munkahelyen töltjük.

Ennek az elmozdulásnak az egyik példája egy idézet, amely egy olyan weboldalon jelent meg, amely tudományos szakértők számára biztosít felületet különböző témákban. Az egyik rovatban Mitchell Neubert és Katie Halbesleben üzleti szakértők úgy definiálták a spirituális hivatást, mint „Istentől érkező felhívást arra, hogy céltudatosan közelítsünk a munkához, és törekedjünk a kiválóságra a munkamódszerekben”.

Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra: „Isten hívása”. És azon, hogy céltudatosan és a kiválóságra való törekvéssel közelítsünk a munkához. Ez éles, sőt megdöbbentő ellentétet kínál a mai piacon dolgozó számtalan ember hozzáállásával szemben, akik a munkát kizárólag a fizetés megszerzésének eszközeként, a megélhetés egyszerű módjaként fogják fel.

Csak a pénzért dolgozni örömtelen feladat lehet, ahogyan azt én is megtanultam, különösen a saját munkáskarrierem elején. Csoda, hogy az emberek olyan könnyen váltanak munkahelyet, mikor a pénz az egyetlen céljuk, amikor munkába mennek, magasabb béreket és előléptetéseket keresve, amelyek több juttatást ígérnek?