KOVÁCSOLJUNK TŐKÉT SZAVAINKBÓL
Írta: Robert J. Tamasy -2021. március 29.
Az évek során abban a kiváltságban részesültem, hogy Isten sok, számomra feledhetetlen gyermekével ismerkedhettem meg, gyakran a CBMC-n (Keresztény Üzletemberek és Szakmai Vezetők Szövetsége) keresztül. Egyikük Robert D. Foster volt, aki 2016-ban, 96 éves korában költözött haza Urához. Életét egyszerű filozófia vezérelte: „Az életet érdemes megélni, az embereket érdemes szeretni, Istenben érdemes bízni."
Bob éveken át írt heti áhítatokat Kétpercesek hétfő reggelre címmel, melyekben hatásos történeteken keresztül mutatta be a Szentírás igazságait. Az egyik történet arról a napról szólt, amikor Josiah Wedgewood, a híres Wedgewood Porcelán alapítója végigvezetett egy brit nemest a gyárán. A gyár egyik dolgozója, egy kamasz fiú is velük tartott.
A nemes durva, trágár szavakat használt, miközben Wedgewooddal beszélgetett. A fiú először megütközött ezen, majd egyre jobban megtetszettek neki a férfi obszcén viccei, és nevetni kezdett rajtuk, Wedgewoodot azonban undorította és elszomorította a dolog. A gyárlátogatás végén Wedgewood egy egyedi tervezésű vázát mutatott vendégének, akit lenyűgözött a tárgy tökéletes formája és ritka szépsége. Amikor kinyújtotta a kezét, hogy közelebbről is szemügyre vegye, Wedgewood szándékosan a földre ejtette a vázát, amely azonnal apró darabokra tört.